Csúszós lejtőn Orbán Magyarországa: Hitlerről beszéltek így a britek
címlapsztori
1/10
Az Európai Unióban újra meg újra terítékre kerül a 2010 tavasza óta Magyarországon beindult folyamatok értelmezése. Sokatmondó, hogy ismételten megerősítik: (még) tagjai vagyunk az európai közösségnek.
Arra is rendszeresen emlékeztetnek bennünket, hogy az EU értékközösség, amelynek alapelveit feltétlenül tiszteletben kell tartania mindenkinek, aki oda akar tartozni. Félreérthetetlen jelek mutatják, hogy a magyar kormány és kétharmados parlamenti szavazógépezete elszomorító nemzetközi pozícióba lavírozta az országot. Ilyen félreérthetetlen jel a nyelv, amelyet a rólunk írt beszámolók használnak.
A The Independent, a legnagyobb liberális brit napilap január elején "Magyarország visszalép a demokráciától" címmel közölt szerkesztőségi cikket.
Az Independent úgy jellemzi Orbán rezsimjét, mint ahová ezúttal a hátsó ajtón csempészik be a zsarnokságot, a nemzeti büszkeség, a nemzeti függetlenség, a keresztény értékek helyreállításának jelszavával. A cikkben a következő, figyelemre méltó megfogalmazás szerepel: Magyarország "csúszós lejtőre került".
Ha a brit sajtóban nemzetközi politikai elemzésben előkerül a "csúszós lejtő" (slippery slope) kifejezés, az részükről nem kevesebbet jelent, mint a 20. század tragikus történelmi tapasztalatának előhívását.
A "csúszós lejtő" Winston Churchill híres kifejezése volt. A második világháború előtt Nagy-Britannia vezetőinek befolyásos tábora vélte úgy, hogy Mr. Hitlert és az általa vezetett nagy német kultúrnemzetet nem kell "démonizálni". Chamberlain és az őt támogatók a tárgyalás, az alku hívei voltak. Ezek a politikusok szó szerint az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy a náci fenyegetés kezelhető, és a háborút el lehet kerülni. Velük szemben Churchill pontosan felmérte, mekkora fenyegetés a világnak Hitler. Churchill látta, hogy a brit birodalmi érdekeket, de tágabban az egész nyugati civilizációt is abban az elkerülhetetlen összecsapásban kell majd megvédeni, amelyet a nácik előbb-utóbb kierőszakolnak.
Nem jelentéktelen apróság tehát, ha a britek Orbán rezsimjével kapcsolatban ugyanezt a kifejezést használják: előhívja a 20. századi tapasztalatokat. Az analógiák mindig sántítanak valamelyest, ezúttal sem arról van szó, hogy a második világháború előtti kategóriákkal írnák le Orbán Magyarországát... Azt azonban félreérthetetlenül jelzik, hogy a kiépülő magyarországi rendszert már az európai értékközösségen kívül álló jelenségként kezelik. Azt latolgatják, hogyan kell kezelni egy ilyen rendszert, ha felbukkant a kontinensen.
A tárgyalásra épülő európai politikai kultúra rendkívül sebezhető azokkal szemben, akik belülről, az európai porondra lépő szereplőként, színleg belemennek a tárgyalásokba, de valójában cinikusan viszonyulnak partnereikhez, kizárólag saját stratégiai céljaikat tartva szem előtt. Olyan célokat, amelyeknek semmi közük Európa együttes sikeréhez, a demokrácia fennmaradásához. Ezek a politikusok a nyugati demokráciák bástyái mögött mindig találnak szövetségeseket, de legalábbis mentegetőket.
Európát jelenleg szerencsére nem fenyegeti Hitlerhez hasonló jelenség. Legalábbis a kontinens sorsát meghatározó nagyhatalmak egyikében sem nyomul előre hozzá hasonlóan következetes, agresszív nacionalista, az erős és gyenge nemzetek "végső összecsapását" kereső, veszélyes politikai vezető. Vannak befolyásos erők az európai nagyhatalmak némelyikében, különösen Olaszországban, amelyek szellemiségével, vezetőivel szemben aggodalmak fogalmazódnak meg, de Európa kulcsszereplői szilárdan kitartanak a kontinens békés, közös projektjének folytatása mellett.
Kisebb, kevésbé befolyásos európai országokban, különösen a kelet-európai új csatlakozók politikai palettáján, azonban rendre felbukkannak veszélyesnek tűnő figurák és mozgalmak. A kontinens számára még a térségünkben legnagyobb jelentőségű lengyel középhatalom is produkált olyan jelenséget, mint a Kaczynski-féle gyűlölet-mozgalom, de a lengyel társadalom egy ideje ismét jó irányba megy. Képes volt a Kaczynski-pártot visszaszorítani - bár a "Jog és Igazságosság Pártja", szilárdan beágyazott váltópártként reális fenyegetést képvisel.
Sajnos miénk azonban a kétes dicsőség, hogy igazán veszedelmes ellenséggel "ajándékoztuk meg" Európát Orbán Viktor és kétharmados pártja személyében. Nem Magyarország súlya, hanem az innen induló fertőzés romboló természete miatt.
Az a vita, amely ma Európában és itthon is dúl Orbán rezsimjének természetéről, látszólag elméleti vita. A tét azonban - akárcsak a kontinens 20. századi európai konfliktusaiban - óriási: időben észleli-e Európa a fenyegetést, pontosan megérti-e, hogy miről van szó, és képes lesz-e a hatékony válaszokra, ha eljön az ideje.
Szerző: Tamás Tibor | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
Arra is rendszeresen emlékeztetnek bennünket, hogy az EU értékközösség, amelynek alapelveit feltétlenül tiszteletben kell tartania mindenkinek, aki oda akar tartozni. Félreérthetetlen jelek mutatják, hogy a magyar kormány és kétharmados parlamenti szavazógépezete elszomorító nemzetközi pozícióba lavírozta az országot. Ilyen félreérthetetlen jel a nyelv, amelyet a rólunk írt beszámolók használnak.
A The Independent, a legnagyobb liberális brit napilap január elején "Magyarország visszalép a demokráciától" címmel közölt szerkesztőségi cikket.
Az Independent úgy jellemzi Orbán rezsimjét, mint ahová ezúttal a hátsó ajtón csempészik be a zsarnokságot, a nemzeti büszkeség, a nemzeti függetlenség, a keresztény értékek helyreállításának jelszavával. A cikkben a következő, figyelemre méltó megfogalmazás szerepel: Magyarország "csúszós lejtőre került".
Ha a brit sajtóban nemzetközi politikai elemzésben előkerül a "csúszós lejtő" (slippery slope) kifejezés, az részükről nem kevesebbet jelent, mint a 20. század tragikus történelmi tapasztalatának előhívását.
A "csúszós lejtő" Winston Churchill híres kifejezése volt. A második világháború előtt Nagy-Britannia vezetőinek befolyásos tábora vélte úgy, hogy Mr. Hitlert és az általa vezetett nagy német kultúrnemzetet nem kell "démonizálni". Chamberlain és az őt támogatók a tárgyalás, az alku hívei voltak. Ezek a politikusok szó szerint az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy a náci fenyegetés kezelhető, és a háborút el lehet kerülni. Velük szemben Churchill pontosan felmérte, mekkora fenyegetés a világnak Hitler. Churchill látta, hogy a brit birodalmi érdekeket, de tágabban az egész nyugati civilizációt is abban az elkerülhetetlen összecsapásban kell majd megvédeni, amelyet a nácik előbb-utóbb kierőszakolnak.
Hol vannak a hazafiak?
A Churchill-Chamberlain viadal történetét alaposan feltárták és elemezték. A jobboldalon belül dúlt a küzdelem, "két jobboldal" csatájától függött a demokráciák sorsa. A napjainkban is érvényes tanulságokról lásd bővebben: "Hol vannak a hazafiak".
A "csúszós lejtő" kifejezést Churchill a brit vezetők késhegyig menő vitáiban használta. Azoknak válaszolt ezzel, akik a francia összeomlás heteiben puhatolózni akartak Hitler esetleges békefeltételeiről. Churchill azonban kizárta ezt a lehetőséget. Ha Nagy-Britannia tárgyalást kezd a nácikkal, azzal csúszós lejtőre kerül, és nincs megállás a legaljáig, a szabad nemzetek teljes bukásáig. A "csúszós lejtő" kifejezés ebben a kontextusban vált híressé. Az európai demokráciák és az azon kívül maradó rezsimek közötti szakadéknak is jelképévé vált.A Churchill-Chamberlain viadal történetét alaposan feltárták és elemezték. A jobboldalon belül dúlt a küzdelem, "két jobboldal" csatájától függött a demokráciák sorsa. A napjainkban is érvényes tanulságokról lásd bővebben: "Hol vannak a hazafiak".
Nem jelentéktelen apróság tehát, ha a britek Orbán rezsimjével kapcsolatban ugyanezt a kifejezést használják: előhívja a 20. századi tapasztalatokat. Az analógiák mindig sántítanak valamelyest, ezúttal sem arról van szó, hogy a második világháború előtti kategóriákkal írnák le Orbán Magyarországát... Azt azonban félreérthetetlenül jelzik, hogy a kiépülő magyarországi rendszert már az európai értékközösségen kívül álló jelenségként kezelik. Azt latolgatják, hogyan kell kezelni egy ilyen rendszert, ha felbukkant a kontinensen.
A tárgyalásra épülő európai politikai kultúra rendkívül sebezhető azokkal szemben, akik belülről, az európai porondra lépő szereplőként, színleg belemennek a tárgyalásokba, de valójában cinikusan viszonyulnak partnereikhez, kizárólag saját stratégiai céljaikat tartva szem előtt. Olyan célokat, amelyeknek semmi közük Európa együttes sikeréhez, a demokrácia fennmaradásához. Ezek a politikusok a nyugati demokráciák bástyái mögött mindig találnak szövetségeseket, de legalábbis mentegetőket.
Európát jelenleg szerencsére nem fenyegeti Hitlerhez hasonló jelenség. Legalábbis a kontinens sorsát meghatározó nagyhatalmak egyikében sem nyomul előre hozzá hasonlóan következetes, agresszív nacionalista, az erős és gyenge nemzetek "végső összecsapását" kereső, veszélyes politikai vezető. Vannak befolyásos erők az európai nagyhatalmak némelyikében, különösen Olaszországban, amelyek szellemiségével, vezetőivel szemben aggodalmak fogalmazódnak meg, de Európa kulcsszereplői szilárdan kitartanak a kontinens békés, közös projektjének folytatása mellett.
Kisebb, kevésbé befolyásos európai országokban, különösen a kelet-európai új csatlakozók politikai palettáján, azonban rendre felbukkannak veszélyesnek tűnő figurák és mozgalmak. A kontinens számára még a térségünkben legnagyobb jelentőségű lengyel középhatalom is produkált olyan jelenséget, mint a Kaczynski-féle gyűlölet-mozgalom, de a lengyel társadalom egy ideje ismét jó irányba megy. Képes volt a Kaczynski-pártot visszaszorítani - bár a "Jog és Igazságosság Pártja", szilárdan beágyazott váltópártként reális fenyegetést képvisel.
Sajnos miénk azonban a kétes dicsőség, hogy igazán veszedelmes ellenséggel "ajándékoztuk meg" Európát Orbán Viktor és kétharmados pártja személyében. Nem Magyarország súlya, hanem az innen induló fertőzés romboló természete miatt.
Az a vita, amely ma Európában és itthon is dúl Orbán rezsimjének természetéről, látszólag elméleti vita. A tét azonban - akárcsak a kontinens 20. századi európai konfliktusaiban - óriási: időben észleli-e Európa a fenyegetést, pontosan megérti-e, hogy miről van szó, és képes lesz-e a hatékony válaszokra, ha eljön az ideje.
Szerző: Tamás Tibor | egyéb írások a szerzőtől » |
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
címkék
Orbán Viktora rovat további hírei
Brit tudósok felfedezték a hülyeséggént Magyarországon!
Tévedések végjátéka - miről is szól a listabotrány?
Orbán Viktor esete az országot felzabáló kisgömböcökkel
Győzelem napja vagy csak fegyverszünet?
Úristen! Érseki elveket emleget az egri képviselő asszony
A "kultúros" fideszes, aki nem ismeri Székhelyi Józsefet
Anya csak egy