Zséda igent mondott, pedig nem volt közös múltjuk
címlapsztori
1/10
Zöld Csaba színművész 'Álmodj valami újat!' címmel mutatja be első lemezét Zsédával és Miller Zoltánnal, akikkel közösen szeretnék feledhetetlenné tenni a koncertet.
Zöld Csabát a József Attila Színházban ismerhette meg a nagyközönség, mint színész és musical énekes. Hamarosan azonban tehetségének egy új oldala is megmutatkozik előttünk. 'Álmodj valami újat!' címmel elkészítette első önálló albumát, melyben a dalok szerzőjeként is őt magát tisztelhetjük.
A színész-énekes már egészen fiatal kora óta gitározik és előszeretettel írt mindig is dalokat, megmártózva többféle stílusban. Végül a pop-rock irányvonalat érezte leginkább magáénak, melyet funky, jazz, és olykor lírai dallamokkal fűszerez.
Első, élő koncertjére nagy energia-bedobással készül és igyekszik mindent elkövetni azért, hogy megnyerje a közönség szívét.
- Biztos vagyok benne, hogy frenetikus hangulatú, nem szokványos koncert lesz. Rengeteg ötlettel készülünk, zeneileg és látványvilágban egyaránt. Bízom benne, hogy a sok munka meghozza majd a gyümölcsét - mondta a STOPnak Csaba, aki a koncert sztárvendégeinek kiválasztására is kellő hangsúlyt fektetett.
- Miller Zolival régóta együtt dolgozunk a József Attila Színházban a Made in Hungária című előadásban, emellett nagyon jó barátok vagyunk. Már többször szóba jött egy ilyen jellegű közös éneklésnek a lehetősége, így ez kézenfekvő volt. Zsédával máshogyan kezdődött. Rendkívül mély tisztelettel vagyok a hangja, a személyisége iránt, egyedi jelenségnek tartom őt a pop szakmában. Ilyen szempontból nem volt kérdés számomra, hogy a női sztárvendég személyében rögtön rá gondoltam. A színház segítségével felvettük vele a kapcsolatot, és nagy örömmel töltött el, hogy igent mondott - fejtette ki az énekes.
Zséda korábban még soha nem dolgozott együtt Csabával, a felkérést mégis örömmel fogadta el.
- Megérintett az, ahogyan a zenéről, és a tervezett koncertjéről beszélt. Éppen az a lelkesedés, és őszinte alázat volt benne, ahogyan én is viseltetem a saját produkcióim iránt. Így annak ellenére mondtam igent, hogy semmilyen közös múltunk nem volt korábban. Azóta persze meghallgattam Csaba dalait, és csak megerősödött az első találkozás után kialakult kép bennem - árulta el Zséda a STOPnak.
Csaba ugyan zavarban van, amikor arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy mitől egyedi az albuma, hiszen számára egyértelmű a válasz, az ő "gyermeke". Úgy gondolja, hogy az érzelmi intenzitásának köszönhetően befogadó fülekre fog találni, nem csak a dalszövegeket, hanem a zenéjét illetően is.
Az énekesek természetesen közös dalokkal és meglepetéssel is készülnek, de mindez egyelőre még titok.
2012. március 24-én, szombat este 19.00 órakor a József Attila Színház színpadán részesei lehetnek a különleges koncertnek.
Szerző: Lipták Judit | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Zséda, Zöld Csaba, Miller Zoltán, énekesa rovat további hírei
Tízéves nézőrekord, pozitív mérleg az elvonások ellenére - nem semmi
Rockfater is az apokalipszis Rockmaratonját reklámozza - videó
Egy rocker Marslakó
Tovább marad nyitva a Ferenczy-kiállítás a Nemzeti Galériában
Pop-akadémia indul Bécsben
Budapestre jön a dzsesszlegenda
Írók Újvidéke - Budapesten