20-30 milliárdból újra be lehetne indítani a Malévet?
A privatizációs szervezet korábbi vezetőit és a Malév egykori vezérigazgatóját hallgatta meg a légitársaság és a Budapest Airport Zrt. privatizációját vizsgáló eseti parlamenti bizottság szerdán. Az ÁPV Zrt. egykori vezetői kényszerhelyzettel indokolták az eladósodott, vagyon nélküli Malév privatizációját, amelynek célja, mint mondták, nem a bevétel realizálása, hanem a légitársaság életben tartása volt.
Nagyot erősödött a forint délutánra
A délelőtti nagy gyengülés után szerdán délutánra jelentősen erősödött a forint, az eurót négy óra előtt nem sokkal 294,75 forinton jegyezték a reggeli 297,15 forint után.

Bankszövetség: ez nem érdeke a kormánynak sem
A Magyar Bankszövetség elnöke biztos abban, hogy több tárgyalási fordulóban egyezségre tudnak jutni a kormánnyal, és lesz megállapodás a tranzakciós illeték bevezetésének feltételeiről.

Nagyot gyengült a forint
Jelentősen gyengült a forint szerdán délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 297,15 forint volt szemben a kedd délutáni 293,43 forinttal.

Aki kihúzta máig, már olcsóbban tankolhat
Csökkentette bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán.
A változással a benzin átlagára literenként 426 forintra csökkent, a gázolajé pedig 427 forint lett.A múlt héten a Mol 10 forinttal csökkentette a benzin és 6 forinttal a gázolaj árát.A benzin ára az idén április elején érte el csúcsát, akkor egy lit

címlapsztori
1/10
Bár a Matolcsy Görgy által múlt héten bejelentett pénzügyi tranzakciós adó kapcsán sokak fejében megfordulhatott, hogy a milliárdos bankárok megérdemlik a sarcot, az Economist című brit gazdasági lap rámutatott: a bankok tönkretétele egyik államnak sem lehet az érdeke, kivéve ha végső célja a pénzintézetek államosítása.
A németek lendületéből csak Szlovákia húzott hasznot
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint lehetséges, hogy a vártnál sokkal gyengébb keddi magyar GDP-adatok nyomán lefelé kell majd módosítani a magyar gazdaság növekedésére szóló előrejelzéseket.
Egyes citybeli vélemények szerint ugyanakkor több egyszeri hatás is szerepet játszhatott az előrejelzésektől elmaradó növekedési számokban, és a német gazdaság robusztus teljesítménye miatt az sem kizárható, hogy a későbbi végleges első negyedéves GD

Nemzetközi trendek által vezéreltek a kedden közzétett GDP-adatok a kormányszóvivői iroda szerint, hangsúlyozzák azonban, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár a második negyedév elején kezdte meg termelését, amely a következő GDP-adatra már rendkívül pozitív hatással jár majd.
Az Orbán-kormány háborúja az államadósság ellen - ez nem villámháború
A jelenlegi, GDP arányos 80 százalékos államadósság 2026-ra csökkenhet a maastrichti kritériumban rögzített 60 százalékra változatlan költségvetési politika mellett - mondta a jegybank hétfői rendezvényén Fehér Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető elemzője, hozzátéve, hogy az elemzés technikai kivetítésnek minősül és nem előrejelzésnek.
Az MNB elemzése idén 0,1, jövőre 1,3, 2014-ben 2,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol, hosszabb távon pedig 2,5 százalékos bővüléssel.A GDP arányos államháztartási hiány a kivetítés szerint idén 2,7, jövőre 2,4, majd hosszabb távon 2,7-2,9 száz

A vártnál is jobban csökkent a magyar GDP
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a gyorsbecslést a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A naptárhatás kiszűrésével 1,3, a szezonális és naptárhatástól megtisztított, azaz valamennyi egyedi tényezőtől megtisztított mutató szerint 1,5 százalékkal zsugorodott a hazai össztermék 2011. első negyedévéhez képest.Az előző negyedévhez viszonyítv

Matolcsy minisztériuma a távközlési cégeket nyugtatja
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint némiképp javul a távközlési szektor adópozíciója 2013-tól.
A tárca MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a kormány eredeti ígéretének megfelelően 2013. január 1-jével megszűnik az ágazati különadó. Ezért - többek között - a távközlési szolgáltatóknak sem kell évente ezen a jogcímen 51 milliárd adót

Az EU-tagországok közül Szlovákiában nőtt a legnagyobb mértékben, 12,1 százalékkal az ipari termelés márciusban az egy évvel korábbihoz képest - közölte az Eurostat adataira hivatkozva a SITA szlovák hírügynökség hétfőn.
Közgép: nem a céget vizsgálja az uniós csalás elleni hivatal
Egy magyarországi város központjának felújítását, nem pedig a Közgépet vizsgálja az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF), a Közgép a vizsgálatban a beruházáshoz kapcsolódó adatszolgáltatóként vesz részt.
Ezt a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. közölte hétfőn az MTI-vel - a hvg.hu hétfői cikkére reagálva.A hvg.hu azt írta, hogy az OLAF munkatársai múlt héten helyszíni ellenőrzést végeztek a Közgép Zrt. budapesti székházában. A lap szerint az O

Az MSZP szerint a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő adók tovább növelik az inflációt, amely az áprilisi 5,7 százalékkal egyébként is a legnagyobb az Európai Unióban.
Megdöbbentette a telefonszolgáltatókat, hogy az Országgyűlésnek múlt pénteken benyújtott törvénytervezetben az "adó alanya az igénybe vevő" helyett az áll, hogy az "adó alanya a távközlési cég".