2012. május 17. csütörtök | 20. HÉT | 138. NAP | 01:58 | PASZKÁL, ANDOR

Rakott csirke juhtúróval

2012. február 21. | 13:40
Hozzávalók: 50 dkg csuszatészta, 5 dkg füstölt szalonna, 25 dkg juhtúró (tehéntúróval is helyettesíthető), egy tojássárgája, 4 dl tejföl, egy egész csirke vagy öt-hat csirkecomb, egy piros kaliforniai paprika, mustár, olaj, só, frissen őrölt bors, rozmaring

A tésztát kifőzzük, két evőkanál olajban megforgatjuk, félretesszük. A füstölt szalonna felét apró kockákra vágjuk, összekeverjük a túróval, a tejföllel, a tojássárgájával és a fűszerekkel. A csirkét megtisztítjuk, szárazra töröljük.

Egy serpenyőben kis olajat forrósítunk, a szalonna másik felét is felkockázzuk, megpirítjuk, majd beletesszük a csirkehúst, hirtelen kisütjük. (Kis fehérbort is önthetünk alá, és fedő alatt párolhatjuk, néhány percig, így rövidebb ideig kell majd sütőben sütni.)

Egy tűzálló tál aljára rétegezzük a szalonnát, majd beterítjük egy réteg tésztával. Erre kerül a csirke, amit előzőleg megsóztunk, megborsoztunk, kis mustárral megkentünk. Leöntjük a túrós tejföllel. A rétegezést addig folytatjuk, míg kitart az alapanyag. A lényeg, hogy a tetejére maradjon a tejfölös túróból.

180 C-fokra előmelegített sütőben kb. harminc percig sütjük. Tálaláskor a tetejét kockákra vágott kaliforniai paprikával díszíthetjük.


Forrás: STOP/Terefere   |   STOP

címkék
csirke, juhtúró


a rovat további hírei
Fogászati újdonságok, amiktől lehidal Kókusztejes csirkeleves rizstésztával Sült gyöngytyúk Janet Jackson így csinálja Bőrkés reszelttészta-leves Támogassa meg a máját Fügéből is készülhet bőrradír
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.29

szavazás
Önnek hiányzik majd a Heti Hetes?
Igen Nem Az meg mi?
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: destinydixon
Nyomot hagy a popsin a feszülős tanga - Fotók 18+
Ha minden huszonéves lány ilyen bevállalós lenne, szebb lenne a világ.
Fotó: femjoy
Bimbócsikiző pózok a párkányon - Fotók 18+
Ennél szebb panorámát tényleg nem kívánhatunk.
Fotó: prestige
Ilyen tanár nénivel mi is rosszak lennénk - Fotók 18+
Samantha néni az irodájába kéret ma éjjel.