Pokorny Lia papírok nélkül próbál megélni
címlapsztori
1/10
Húsz évvel ezelőtt kétszer sikertelenül felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Aztán a Bárka Színház társulata befogadta és megkapta a Sirályban Mása szerepét. Pokorny Lia negyvenévesen azon aggódik, hogy az előadóművészekről szóló törvény kimondja: diplomára vagy OKJ-s papírra lesz szüksége ahhoz, hogy munkaviszonyban foglalkoztassák.
- A legelején abszolút korlátnak éreztem, hogy nincs papírom, de aztán egészen meghökkentően alakult az életem, valahogy fel sem merült bennem. De mostanában újból eszembe jut. Pedig a művészi pálya pont olyan, ahol mégis csak a produktum számít, ahol az a fontos, hogy értéket tegyek le az asztalra.
Van bennem emiatt félelem, tele vagyok kétségbeeséssel. Ez az állandó bizonytalanság felőrli az embert. Húszévesen, amikor még nincs senkid, akkor ez nem számít, de most már felelős vagyok a gyerekemért - vallja be őszintén a hot! magazinnak Pokorny Lia, aki ennek ellenére felmondott az Új Színházban.
A színésznő szerencsére szerepet kapott a Tháliában, hívták a Centrálba, és most a Csillag Születik című tehetségkutató műsorban izgalmas feladat várja, hiszen ő az egyik zsűritag.
Forrás: STOP/Hot |
STOP

címkék
Pokorny Lia, színésza rovat további hírei
Hé, nem vagyok elég szexi?
Az a csoda, hogy nem rohanták le az emberek az utcán
Született feleségek: még a búcsúrész is csaknem bukás
Paris Hilton áthuppant a paci túlfelére
A váláskor padlót fogott a színésznő
Horváth Éva alig talál fürdőruhát - mindegyikben sok az anyag
Hoppá: 11 barátnője volt már az ifjú megasztárosnak