2012. február 23. csütörtök | 8. HÉT | 54. NAP | 08:50 | ALFRÉD, MIRTILL

Hulé Éva új reményt kap a sorstól

2012. január 27. | 10:36
Hulé Éva már nem hitt abban, hogy valaha képes lehet önállóan elhagyni apró és sötét lakását, most mégis lehetőséget kapott az élettől és orvosaitól. A nagybeteg asszony évek óta élet-halál küzdelmet folytat számos, egyenként is végzetes betegségével, és eközben egyik lábát térdtől, a másikat szinte bokától elvesztette.

Ideje nagy részét kórházban töltötte, miközben anyagi helyzete a rosszról kilátástalanba fordult. Telente a fagyhalál fenyegette otthonában is, hiszen képtelen volt segítség nélkül elhagyni azt. Éva most az Új Ásznak elárulta: rövidesen ismét lábra állhat egy protézis segítségével.

- Már feladtam az életemet és elkönyveltem magamban, hogy az apró, hideg lakásomban fogok meghalni teljesen egyedül. Most négy hónapja vagyok folyamatosan kórházban, de először érzem, hogy van jövőm, hiszen elkészítik nekem azt a különleges lábprotézist, aminek segítségével ismét megtanulhatok járni! Ez számomra az életet jelenti, hisz hat hosszú éve élek kiszolgáltatva néhány ember jószándékának, akik enni hoztak nekem, ha már a küszöböt rágtam kínomban - mesélte a napilapnak Éva.

- Ez a műláb lelkileg és fizikailag is sokat jelent nekem, hiszen rövidesen képes leszek önmagam kimenni a boltba, de már az is rengeteget számít, hogy nem leszek négy fal közé szorítva és láthatok emberi arcokat - fűzte hozzá az asszony, aki látta a Zámbó Jimmy életét kioltó fegyver eldördülését.


Forrás: STOP/Új Ász   |   STOP

címkék
Zámbó Jimmy, énekes, tragédia, halál, szemtanú, Hulé Éva, kórház, protézis


a rovat további hírei
"Eltapos és tönkretesz" - Megfenyegették Zalatnay Cinit Hujber Feri kisfia a papa természetét örökölte Már biztos: Fecó teszi ki először a lábát a villából Piercing van a mellbimbóiban és énekel - Fotó Polyák Lillának sokszor hiányérzete van VV Kinga szarvát letörte a valóság Sebestyén Balázs tervét a polgármester hiúsította meg
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
237.81

utazás
szavazás
Ki lesz a ValóVilág5 győztese?
VV Attila VV Csaba VV Fecó VV Seherezádé
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: Nikki's Playmates
Nézd, hogy játszik a vízcsepp meztelen testén! Fotók 18+
Legyünk őszinték: a zuhanyrózsával játszadozó meztelen női test kifejezetten fantáziacsigázó látvány.
Fotó: CrissyMoran
Pucsító popsi premier plánban - Fotók 18+
Ünnepeljük együtt a fekete tanga lecsúszását!
Fotó: teenport
Igen, ízig-vérig jó nő - Fotók 18+
Kellemes fényképekkel kezdjük a hetet.