2012. május 17. csütörtök | 20. HÉT | 138. NAP | 01:55 | PASZKÁL, ANDOR

"Magyarország kétszer fizeti meg az egykulcsos adó árát"

2012. február 22. | 14:47
Az LMP szerint az Európai Bizottság zárolási javaslata egyértelműen a magyar kormány hibája miatt született meg - mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

A jelek szerint Magyarország kétszer fizeti meg az egykulcsos adó árát, először akkor, amikor csökken az alacsonyabb jövedelműek keresete, másodszor pedig akkor, amikor "ennek a gazdaságpolitikai ámokfutásnak a következtében az Európai Unió 150 milliárd forint zárolását (...) javasolja" - közölte a frakcióvezető. Az ellenzéki politikus úgy látja, hogy a döntésből nyilvánvalóan megszorítások lesznek.

Jávor Benedek kijelentette, hogy mindezzel együtt túlzottnak tartanák az Európai Bizottság által ajánlott intézkedések alkalmazását és bíznak abban, hogy az európai gazdasági és pénzügyminiszterek márciusi tanácskozásán nem kap támogatást a bizottsági javaslat, illetve később már a kormány is elő tud állni egy olyan hiteles programmal, amellyel meg lehet előzni annak életbe lépését.

A frakcióvezető szerint a kormány számára eljött az utolsó pillanat, amikor még visszafordulhat, de már nem elegendő, hogy "álságos kettős beszéddel próbálják kikommunikálni" az országot ebből a helyzetből, hanem hiteles, kézzelfogható tettekre van szükség.

A politikus azt mondta, hogy a kormány 2010 óta teljesen elhibázott gazdaságpolitikát folytat és nem hajlandó búcsút mondani a "sokszor megbukott gazdaságpolitikai elképzeléseknek", például az egykulcsos adónak, amelyek lehetetlenné teszik a kiegyensúlyozott költségvetés elkészítését.

Szavai szerint a kormány további megszorításokkal válaszol a kialakult helyzetre, megkurtítják a tömegközlekedés támogatását, illetve a gyógyszerkasszát. Nem éri meg tönkretenni ezt a két szolgáltatást, azért cserébe, hogy közben az egykulcsos adóval egyoldalúan támogassák a gazdagokat - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország ellen már 2004 óta túlzottdeficit-eljárás folyik, azt felelte, hogy a probléma valóban nem most keletkezett, de 2010 óta Orbán Viktor van kormányon és az ő felelőssége, hogy olyan gazdaságpolitikát folytasson, amelyik képes Magyarországot a három százalékos hiánycél alatt tartani. Hozzátette, hogy a kormány folytatólagosan nem tesz eleget ennek a kötelezettségének, mert miközben bejelentették az Európai Bizottság javaslatát, négy másik országgal szemben megszüntették a túlzottdeficit-eljárást. Nem lehet a ciklus végéig visszamutogatni a korábbi kormányokra, mert a döntés oka alapvetően a mostani kormány döntéseiből fakad - jelentette ki Jávor Benedek.

Az LMP sajnálja, hogy Andor László uniós biztos nem vett részt az ülésen, de a biztosok feladata nem a saját országuk képviselete, hanem annak a területnek az irányítása, amelyre kijelölték őket - mondta egy kérdésre válaszolva a frakcióvezető.

Szerdán jelentették be, hogy az Európai Bizottság azt javasolja, jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Európai Bizottság, deficit, eljárás, kohéziós alapok, zárolás


a rovat további hírei
Több száz négyzetméteren égett a tető, mintegy félszáz lakót menekítettek Kiderítették, miért támadtak a kirándulókra a méhek Megvan a lyukas szatyros rabló Magyaros vendégszeretet: "menedékkérő ide be ne tehesse a lábát" Holttestet találtak a híd alatt "Ne nyugodjanak meg a fideszes haverok, hogy földhöz jutottak" "Az iratok elkobzásának kizárólag politikai okai vannak" - Civilek tiltakoznak
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.29

szavazás
Önnek hiányzik majd a Heti Hetes?
Igen Nem Az meg mi?
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: destinydixon
Nyomot hagy a popsin a feszülős tanga - Fotók 18+
Ha minden huszonéves lány ilyen bevállalós lenne, szebb lenne a világ.
Fotó: femjoy
Bimbócsikiző pózok a párkányon - Fotók 18+
Ennél szebb panorámát tényleg nem kívánhatunk.
Fotó: prestige
Ilyen tanár nénivel mi is rosszak lennénk - Fotók 18+
Samantha néni az irodájába kéret ma éjjel.