2012. május 17. csütörtök | 20. HÉT | 138. NAP | 01:52 | PASZKÁL, ANDOR

Európa fekete báránya: Orbánék rossz hírt kaphatnak

2012. február 22. | 10:46
Az Európai Bizottság szerda délután arról dönt, kezdeményezi-e a Magyarországnak nyújtott kohéziós alapok felfüggesztését a megengedettnél nagyobb magyarországi költségvetési hiány miatt. Az eurómilliárdos uniós forrás befagyasztásának várható következményeiről kérdeztük a politikai elemzőt.

Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója szerint az esetleges döntést érdemes kontextusba helyezni, a magyar kormánynak több fontos kérdésben is vitája van az Európai Unióval (lásd kötelezettségszegési eljárások), az Orbán-kormány egyfajta "fekete bárány" lett európai színtéren. Ez egyértelműen politikai kérdés, még ha szakmai érvek is meghúzódnak mögötte.

- Ha a Bizottság tényleg elfogadja a forrásmegvonásról szóló javaslatot, az mindenképpen rossz hír lesz a magyar kormánynak, és nem segíti a nemzetközi megítélésének javítására tett erőfeszítéseket - mondja az elemző. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy erre még az uniós pénzügyminisztereknek is rá kell bólintaniuk, és az eddigi hírek szerint a 2013-tól kezdődő, még meg nem ítélt projektekre terjedne ki a felfüggesztés.

Ha ez így történik, akkor az ország komoly pluszpénzektől esne el, a gazdaságfejlesztésre szánt összegek csökkenésére kell számítani. Ugyanakkor túlértékelni sem kell ennek hatásait. Nagy úgy véli, a kohéziós pénzekből bért ugyan nem lehet emelni, de munkahelyeket elvileg lehetne teremteni. Ezzel arra utal az elemző, hogy a szavazók kevésbé érzik meg rögtön ennek következményeit, mint mondjuk az áfa-emelését.

- Azt figyeltem meg, hogy a magyar kormány egyszerre ad békülékeny és az EU-t kritizáló nyilatkozatokat - mondja Nagy Attila Tibor. Példaként Fazekas Sándor miniszter EU-t kritizáló mondatait, illetve Varga Mihály, Miniszterelnökséget vezető államtitkár idevágó véleményét említi. Mindenesetre az Európai Bizottság Magyarország szankcionálására tett javaslata a jobboldalon tovább erősítheti az Unióval szembeni ellenérzéseket.


Szerző: Bencsik Gyula   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP

címkék
Európai Bizottság, deficit, eljárás, kohéziós alapok


a rovat további hírei
Több száz négyzetméteren égett a tető, mintegy félszáz lakót menekítettek Kiderítették, miért támadtak a kirándulókra a méhek Megvan a lyukas szatyros rabló Magyaros vendégszeretet: "menedékkérő ide be ne tehesse a lábát" Holttestet találtak a híd alatt "Ne nyugodjanak meg a fideszes haverok, hogy földhöz jutottak" "Az iratok elkobzásának kizárólag politikai okai vannak" - Civilek tiltakoznak
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.29

szavazás
Önnek hiányzik majd a Heti Hetes?
Igen Nem Az meg mi?
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: destinydixon
Nyomot hagy a popsin a feszülős tanga - Fotók 18+
Ha minden huszonéves lány ilyen bevállalós lenne, szebb lenne a világ.
Fotó: femjoy
Bimbócsikiző pózok a párkányon - Fotók 18+
Ennél szebb panorámát tényleg nem kívánhatunk.
Fotó: prestige
Ilyen tanár nénivel mi is rosszak lennénk - Fotók 18+
Samantha néni az irodájába kéret ma éjjel.